Az előző bejegyzést egy idézettel zártam. Ezt egy másikkal nyitom, mely a Napsütötte Toszkána (Under the Sun) című filmből származik a film hősnőjétől, Francestől, aki megvásárol egy romos, felújítandó villát Toszkánában.
„Lassan haladjunk végig a házon és mutatkozzunk be, hogy a ház is megmutathassa önmagát.”
Annyit tudtunk a házunkról, hogy az egyik része egy bepucolt faház, a másik pedig egy később hozzá toldott, majd teljesen beépített terasz. A házzal való ismerkedést azzal kezdtük, hogy a faház és beépített terasz közé vágott átjáróra felcsavarozott takaró léceket eltávolítottuk, hogy lássuk hogyan is néz ki a faházunk szerkezete.
Azt már tudtuk, hogy ezen a falon még egy ugyan ilyen átjárót szeretnénk vágni. A látottak alapján azonban úgy döntöttünk, hogy ezen a falon a tartó gerendák megtartása mellett a fa burkolatokat teljes egészében eltávolítjuk és a szükséges részeket téglával fogjuk pótolni.
Az általunk csodált toszkán építészet stílusjegyei egy az egyben nem húzhatók rá erre a házikóra. Az azt meghatározó kőfalak és a fa gerendázatú mennyezetek ebben a felújításban nem alkalmazhatók, de teljesen lemondani sem akarunk róluk.
Ezért döntöttünk úgy, hogy a falazáshoz bontott téglát fogunk használni, valamint ahol lehet megőrizzük a faborítást a mennyezeten.
Úgy gondolom, hogy egy ehhez hasonló fal felhúzásával, mi is képesek leszünk megbirkózni :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.