Központban a víz

Korábbi bejegyzésekben már írtam arról, hogy építünk egy a verandához kapcsolódó sütögetőt, ahol a kemence mellett lesz majd egy kerti kút is, meg virágok, és egy árnyékot adó pergola, amire ha felkapaszkodnak majd a mellé ültetett futónövények, akkor kitakarják majd a telek hátsó részében lévő hasznos, ám kevésbé „látványos” kis épületeket.

Ennek a megtervezésében és a megvalósításában is az olaszországi élmények inspiráltak.

A mediterrán kertek elmaradhatatlan eleme a víz. A víz nem csak fontos, de látványos eleme is lehet a közvetlen környezetünknek. Számos csodálatos díszkút fotóját gyűjtöttem össze az internetről, mielőtt hozzákezdtünk a sajátunk megépítéséhez.

 

kut4_1.jpg

 

kut5.jpg

kut8.jpg

A kerti kúthoz inspirációt adó képek mindegyikén hangsúlyos szerepük van a növényeknek. Igyekeztem körültekintően megválogatni, hogy mivel ültessem be a kút két oldalán kialakított virágdézsákat, és támfalak tövét. Miután a tavaszi növényvásárlás Megyeri Szabolcs kertészeti webáruházából csalódást okozott - és nemcsak a 10 hetes kiszállítási idő miatt, de a kapott növények minősége miatt is – ezért ez alkalommal a Sylvestris Kertcentrumban vásároltam. Csodás élmény volt a hatalmas területet elfoglaló ágyások közt bóklászni, és a hatalmas kínálatból válogatni. A megvásárolt növények közül kiemelnék egyet, a díszgyertyát.

gauralindheimerigaura_1.jpg

Ez a számomra eddig ismeretlen növény, egy valódi csoda. Nem csak a finom virágaival díszít, de magához csalogatja a pillangókat is, és már a legkisebb szellő is mozgásba hozza a magasra nyúló virág szárakat.

Feltöltöttem egy videót, mert talán jobban vissza adja azt a hangulatot, amit szeretnénk megteremteni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://cavallo.blog.hu/api/trackback/id/tr8415020376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása